Buborék Berci

2005-ben születtem egy Szentkirályi ásványvízes palack mélyén, édesapám, Buborék Bertalan és édesanyám, Kékkúti Theodora jóvoltából. Az iskolai tanulmányaim mellett 2013-ban szüleim beirattak a Keleti Szandra Táncművészeti Akadémiára, ahol 2 év után kitüntetéssel végeztem, mint nemzetközi táncnagymester. Ezt követően szüleim beneveztek a Buborék Humorfesztiválra, ahol elképesztő jó humoromnak köszönhetően első helyezést értem el. Még ez évben egy fotópályázaton elnyertem a Legfotogénebb Arcú Buborék Díjat. 2016-ban, mint mókamester csatlakoztam a Buborék gyermekzenekarhoz, ahol végzettségeimet azóta is sűrűn kamatoztatom a szuper gyermekkoncertek keretein belül. Amit még tudni érdemes rólam, hogy nagyon jó fej vagyok, szeretek a gyerekekkel játszani, táncolni, szeretem, ha pacsiznak, fotózkodnak velem és imádom a gyerekzenét. Azt nem annyira szeretem, ha gyerekkoncerteken be akarják tolni az orrom, vagy le akarják tépni a kezem, de szerencsére az esetek többségében csak jó gyerekekkel találkozom, akik nem tesznek ilyet. Háromszoros feketeöves karate nagymester is vagyok! És mindig igazat mondok. 🙂

Szeretne foglalni?

Ha igazán fergeteges hangulatú gyermekprogramot szeretne, akkor jó helyen jár!

Bővebben

Ki is az a Buborék együttes?

Koncertnaptár

01 május 2026
11:00
27 június 2026
01 augusztus 2026
10:30 - 11:30
20 augusztus 2026
17:00
05 szeptember 2026
19 szeptember 2026
27 szeptember 2026
12 december 2026
17:00

Szeretne foglalni?

Ha igazán fergeteges hangulatú gyermekprogramot szeretne, akkor jó helyen jár!

Bővebben